2009. augusztus 20., csütörtök

Elpocsékolt meccs (DVTK - KTE 0-3)

Tegnap lejátszották az első meccset a bontás alatt álló stadionban. A felső karéj teljesen, az alsó kis részben eltűnt, ami áll, az is romos. Úgy látszik, bontani a leggyorsabb, valamivel lassabb építkezni, bőven kell idő a tervek elkészítéséhez, de a leglassabb a pénz előteremtése.

Levan Melkadze néha akrobatikus módon támadta a kaput. Fotó: Hawk

A Kecskemét elleni meccs némi csúszással indult, mert a két technikai vezető nem vette a fáradtságot, hogy a meccs előtt beszéljen egymással, milyen mezben is játszanak. Akkor minek vannak? Az is megérne egy pszichoanalízist, hogy mit gondol az a kecskeméti szertáros, aki narancssárga mezt pakol egy piros-fehér csapat otthonában lejátszandó meccsre. Így a várakozás alattlement az induló, majd az Acélváros és rendhagyó módon a Highway to hell dallamára vonultak be a csapatok.

Mivel szombaton is játszik a Diósgyőr, ráadásul a Kecskemét ellen, valamint Aczél Zoltán már korában nyilvánvalóvá tette, a Ligakupában nem a legjobb csapatot szerepelteti, így olyan játékosokat lehetett látni, akiket máskor nem. Volt két próbajátékos is, én elsősorban miattuk mentem ki, persze ha nincsenek, akkor is ott vagyok a lelátón.

Azt lehet látni, Aczél próbálgatja a csapatot, de hogy így! A csatár Kleiber jobbhátvéd volt, Faggyast megnézte irányítóban, Menyhért a középpályán kezdett stb.
Somodi
Kleiber, Milicic, Kállai, Horváth Sz.
Bokros, Faggyas, Menyhért, Nagy R.
Jovanovic, Melkadze

Ahhoz képest, hogy mi kezdtük a meccset, már a 30. másodpercben gólt kaptunk. Ez a legkevesebb, sokkal nagyobb baj, hogy egyáltalán nem volt játék. Nem a sokpasszos játék hiányzott, mert ahhoz kell egy kis összeszokottság, annak pedig a csírája sem volt meg, hanem az, hogy legalább legyen támadás. A kapura mindössze néhány távoli lövéssel és szöglet utáni lehetőséggel voltunk veszélyesek. És ez egyértelműen a középpálya bűne.

Itt volt a két csatár próbajátékon, még az eredménynél is fontosabb cél volt, hogy kiderüljön, tudnak-e focizni, hasznára lesznek-e a Diósgyőrnek, vagy le sem szabad igazolni őket. Erre mi történik? Jovanovicnak felívelgetik a labdát, amit megszerez, leteszi a társnak, majd várja, hogy visszakapja, és vár és vár és vár, de a labda nem jön… Melkadze annyival volt rosszabb helyzetben, hogy rá még csak nem is ívelgettek. Nem irigylem azt, akinek ez alapján kell dönteni arról, kell-e a két csatár, mert sok lehetőséget nem kaptak, hogy megmutassák igazi tudásukat. (A „régi” Nagy Róbert sem volt jobb helyzetben, ő sem kapott normális labdákat.)

A második félidőre megcserélte Aczél Menyhértet és Milicicet, és jellemző a középpályára, hogy Boris ott is a jobbak közt volt. Menyhért töketlenkedése - nem tudok mást írni, ott volt a labda közelében, erre hagyja, hogy kiszorítsa a csatár, ahelyett, hogy felszabadítana, csak két gólt kaptunk így - miatt jött is a csere, helyette és a szintén kiábrándító Horváth Szabolcs helyett Polényi és Bihari állt be. Egy meccs alapján nem követelem, hogy azonnal tízéves szerződést írassunk alá velük, de semmivel nem voltak rosszabbak - sőt! - a másik kettőnél.

Szapulom a középpályát, de a meccs után arra is rájöttem, itt vagyunk a legvéknyabbak. A második félidő végén egy védő (Milicic) és két csatár (Faggyas és Bulatovic) játszott itt Bokros mellett, aki az NB I-ben úgyszintén védőként mutatkozott be.

Somodi
Kleiber, Bihari, Kállai, Polényi
Bokros, Milicic, Bulatovic, Faggyas
Jovanovic, Melkadze

Ahogy ezeket a sorokat írom, döbbentem rá, mire jó a Ligakupa. Amikor Vágóval szerencsétlenkedett a csapat, akkor (pót)sikerélményt nyújtott a bajnoki szenvedés után, Sisa Tibor pedig újabb és újabb játékosokat fedezett fel az első csapat számára. Ha Aczél továbbra is csak a második sort játszatja, akkor sikerélmény biztosan nem lesz, és ha senki nem segíti senki a pályán a fiatalokat, akkor olyan teljesítmény sem nyújt majd senki, amivel bekerülhet a kezdőbe. Persze az is igaz, Milicic, Kállai és Bokros kivételével nem sok olyan játékost láttam, aki akár szombaton ott lehet a stadionban.

Játékosonkénti értékelés


Somodi Bence: Azt nem mondom, hogy tehetett a gólokról, de néha bizonytalan volt. Még nincs Köteles szintjén, pedig olyan kapusra van szükségünk, aki pontokat hoz. Kíváncsian várom a bejelentést, kivel pótoljuk Kötelest. Ezzel együtt a hétvégén ő véd szerintem.

Kleiber Dávid: Vágó Attila találmánya volt Leo Steve Bessongból jobbhátvédet faragni és be is jött, de sok olyan játékost ismer a focitörténelem, aki csatárból lett kiváló védő. Nem akarom elkiabálni, de Kleiber nem lesz ilyen.
Boris Milicic: Nem értem, Aczélnak mi a baja vele. Nem most van csúcsformában, de ez az edző felelőssége is. Érdekes volt a középpályán látni, többször is ki lehet majd próbálni.
Kállai Norbert: Bizonytalan volt és jobban kellett volna segíteni Menyhértet is.
Horváth Szabolcs: Még mindig csak az a Loki ellen lőtt bombagól, mást nem tud felmutatni. Rendszeresen megverte az ellenfele, támadásban sem csinált semmi értékelhetőt. Lassan felmerül a kérdés, mit keres a keretben.

Bokros Tibor: Olvasom a fórumokon, hogy sok embernek tetszett a játéka. Nekem nem tűnt fel, hogy olyan jó lett volna, bár az is kétségtelen, nagy hibái sem ugranak be.
Menyhért Gergő: A középpálya tévedés volt, rombolás a kenyere, nem az előrejáték. Nem is agresszívebbnek, csak határozottabbnak kellene lennie a saját kapu előtt. Ez nem az ő meccse volt.
Faggyas Milán: A másik tévedés. Ötletnek jó, hogy legyen irányító, de csak ötletnek. Hogyan lehet egy olyan játékostól várni a játék szervezését, aki nem passzol? Az indításai szörnyűek voltak, egy szem lövését lehetett megtapsolni.
Nagy Róbert: Ő nem szerez labdát, viszont ha kap, akkor elszalad vele és beadja. Most nem kapott…

Marko Jovanovic: Magas, erős játékos, mégis mozgékony, aki a kapunak háttal jó volt, szépen szedte össze a labdákat, nem nagyon tudták tartani a védők. Viszont az, hogy mennyire veszélyes a kapura, az nem derült ki. Kétszer elrúgta a szabadrúgást is, de az biztosan nem az ő műfaja, még a jobbik kísérletét is könnyedén fogta a kapus.
Levan Melkadze: Ha nem kap szerződést, akkor annak egyik oka az lesz, hogy nem elég aktív. Arra várt, hogy a társak tömik labdával, de arra aztán várhatott. Technikás, labdabiztos, de hogy gólérzékeny-e… Nem ízlett neki a kemény védekezés, talán néha könnyedén adta meg magát.

Bihari Gyula: Magabiztosabbnak tűnt Menyhértnél, jól lépett ki. Kíváncsian várom, ez csak a kezdeti lelkesedés, vagy tényleg lehet rá számítani hosszabb távon is.
Polényi Gábor: Ő sem mutatkozott be rosszul, bár volt néhány hibája, elsősorban abból, hogy nem értette meg magát Kállaival. (Ki kit fogjon, ah többen jönnek abal szélen.) Várom a folytatást!
Nemanja Bulatovic: A harmadik tévedés. Nem középpályás, kevés a technikai tudása hozzá, rá a kapu előtt kell számítani. (Persze értem én, hogy ott most a próbajátékosoké volt a terep, más csere pedig nagyon nem volt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése