2009. augusztus 22., szombat

DVTK - Kecskemét beharangozó

Véget ért a bajnokság elejének négymeccses nehéz sorozata, ami persze nem azt jelenti, hogy a Kecskemét elleni mérkőzés már könnyű lesz.
De a Kecskemét nem olyan stabil csapat, mint a többi, ellenük már reális a pontszerzési esély, főleg, ha nem a legjobb napot fogják ki. A szezon előtt a Vasast és a Pápát gondoltam a legnagyobb vetélytársnak, akikkel majd küzdünk az utolsó helyekért – és remélem, nem mi nyerünk - és ők egyelőre nem olyan kutyaütők, mint ahogy azt várni lehetett. Márpedig, ha a közvetlen ellenfelek nyernek, akkor nekünk sincs sok választásunk, különben lemaradunk. De a tabella állása egészen a legutolsó fordulóig mellékes, úgyis az a lényeg, hogy minél több pontot szerezzen a DVTK.
Köteles elment, ezért kapusposzton biztosan lesz változás és azon is meglepődnék, ha a pénzért vásárol – nagy szó ez a mai magyar focigazdaságban! – Ivancsics Gellért nem lépne pályára. Vukadinovic játékengedélye tudtommal még mindig nincs meg, Lippai sérült, rájuk nem lehet gondolni a kezdőcsapat összeállításakor, amit én így raknék össze:
Somodi
Lakatos, Milicic, Viskovic, Horváth G.
Ivancsics, Takács P., Búrány, Gohér
Balajti, Lipusz
Azt hiszem, ezúttal jelentős eltérés lesz az én és az Aczél Zoltán által kijelölt kezdőcsapat közt. Milicic aligha kezd, Horváth Gábor szinte biztosan behúzódik középre és Gohér léphet vissza a helyére. Hogy Ivancsics hol játszik majd, ki lesz a kapus – nálam azért Somodi, mert annyira nem rossz, hogy a soha nem látott Kovács Zoltánt látatlanban elé tegyem – és hogyan oldja meg Lippai helyettesítését Aczél, azt kíváncsian várom.
Jó lenne, ha Lippai játszhatna, mert ha a várakozásoknak megfelelően támadni fog a Kecskemét, akkor gyors kontrákkal bőven lesz esélyünk a gólszerzésre. Gyors és gólerős csatárunk van (Balajti), de kitől kap labdát?
Ismét kulcsfontosságú lesz, a védelem milyen teljesítményt nyújt – mellesleg mikor nem az? – különösen a szélek lezárása. Tavasszal többször is Gohér háta mögé kerültek, remélem most nem. Ha sikerül gól nélkül lehozni a meccset, akkor biztos vagyok a győzelemben, mert a Kecskemét védelme nem a kínai nagy fal. Támadásban pedig lőni kell távolról, mert eddig is voltak biztató kísérletek, de gól még nem született. Majd ma!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése